Virágnyelven
2013.06.16. 10:21
Talán túl sokáig bújtunk meg
árva magokként a föld alatt.
De tán azóta sem rengett úgy,
mint mikor minket hívott életre a nap.
Elfogadtalak bogaraiddal
és a társad lettem egy életre.
Te elfogadtál bogaraimmal
s életedet mellettem éled le.
Azóta együtt szegezzük töviseink,
ha veszélyekről suttog az éj
és szirmaink egyekként bontjuk,
mikor végre elvonul a tél.
Jégeső hull reánk olykor,
míg máskor negédes harmat.
S a valóság gyakran sokkol,
de a mi gyökereink már mélyre nyúlnak.
Minden zöld, de a mi színünk mégis más.
Öröm s bánat itatta levelekkel
-Mit nem érthet más, csak az igazi társ.
valódi arcunk már nem rejthetjük el.
Görbetükröt tartva így mások szemének,
amikor feltámad a szél.
Elfeledve a szemérmet
mézédes ajkunk összeér.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Liababa 2013.06.16. 20:15:19
"gyökereink már mélyre nyúlnak"
Gratulálok!