Borsos

2013.04.27. 21:29

mi magunk.jpg

"Buda és Pest",
mint két külön világ,
de nekem ma már egy; Budapest.
Mert bejártam minden zugát.
hiába a Duna, mely mint a kés
hasít éket belé, ha nem őrzik a gátat.
Mindenki döntse el magában, hogy sok-e vagy kevés,
mit örökbe kapott, s mit majd egy szép napon továbbad.
Hisz ma már, csak az a kérdés
mire nincsen egyértelmű válasz.
Vajon a romlás, melyik partról árad?
Mert mind másfele húz; életfánk elszárad.
Ó mondd, miért sarjad ma már, csak ily kevés új ágad?
És így minek, s kinek teremt rajtad e nép, házból több százat?
*****
Buda vár alatt, hegynek oldalában,
ért először otthonom porába lábam.
A jó levegőn sokszor, naphosszat szaladgáltam,
estem és keltem, majd pihentem nagyanyám karjában.
És voltam még, kócos kis, csillagszemű gyermek,
mikor menni kellet, az árral; szemben Pestnek.
Akkor még nem tudtam, hogy többé már nem lesz visszaút,
rég volt, de a szívem még ma is, sokszor visszahúz.
*****
Várt egy új világ, egy zúgó betontenger, melyben
gyarapodtam fejben és testben; felcseperedtem.
Néha persze álmodtam még a régi kertről,
százláb gyümölcsfákról, pergő szőlőszemekről,
a Kedvenc cicámmal való játszadozásról,
és a frissen szakajtott zöldségekkel,
de mindezeknek, nyomát sem láttam már sehol,
hiába bámultam az ablakból ébren, sóvár szemmel.
*****
Sok hely, volt falu és kisváros,
hol betonos, hol földes és sáros,
melyben akadt egy-egy szeglet, ahol életem tengett.
Szállást adott a Balaton; s Tihany zengett.
Laktam már völgyben, dombokon, s hegyen is
ültem fakutyán, és ettem a sok tengerit.
Jártam az iskolákat, léptem a szinteket,
és mentem hova és mikor lehetett.
Megtapasztaltam sok dolgot emberről, országról,
saját képem megalkottam, a körülvevő világról.
Akadt néhány olyan is, aki talán még ma sem szeretne,
de ez velem is így van, hisz ez az élet rendje.
*****
Sava sokszor égetett meg,
és sokan sokszor megsebeztek.
Bicsaklott alattomos gáncstól a lábam,
s vergődtem egyedül is, nyakig fekáliában.
Akad olykor segítő kéz, volt, hogy billent a mérleg nyelve,
álltam színpadon s dobogón mindent megszerezve.
Vannak páran ma is, kik végleg bevésődtek,
akikben, talán én is örökre ott élek.
*****
Borsa, volt, hogy orrom csípte,
mert mindig akadt aki alá törje.
De már nem bánom, mert jó ez így,
sokszor voltam józan és megesett, hogy részeg is.
Évek során az élet ára lett, egyre csak borsosabb,
egyre kevesebb dolog van, ami a semminél fontosabb.
Most újra itt élek éppen, és talán így is marad,
de meglehet, hogy holnap már, rám is máshol virrad a nap.
*****
S így minek és kinek teremt, e földön bárki több száz házat,
mondd, miért nem sarjad ma már új ágad?
Miért húzunk másfelé, életfánk miért szárad,
vajon a romlás melyik partról árad?
Talán nincs is egyértelmű válasz,
marad ez az egyetlen kérdés.
Mi az, mit örökbe kaptál és mi lesz, mit továbbadsz?
Mindenki maga dönti el, hogy sok-e vagy kevés.
Hiába hasít éket belé a Duna, mint a kés,
már nem őrzik a gátat…
Bejártam én, minden zugát,
nekem ma már egy; Budapest.
Ez a két különös világ
"Buda és Pest"



Megjegyzés: Az alapihlet miatt, talán kicsit válasz Askfor - Savas Című írására (is).

A bejegyzés trackback címe:

https://rowsanddestinies.blog.hu/api/trackback/id/tr885250163

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Liababa 2013.04.27. 21:44:31

Didereg a szív, mert fázik a magány,
Nincs kapaszkodó, mert ordít a vágy.
süti beállítások módosítása