… hópáncélt öltött már az ősz,
földünket cipelő teknős,
tükrén jégbalettet lejtett
a napfény, mit nem felejtek
soha, s mit már akkor tudtam,
mikor ott álltunk és ittam
szavaid, mint a forralt bort,
majd szád a számra csókkal forrt…

… míg száj a szájra bort csókolt,
és szív a szívhez bókkal szólt
s mi, csüngve egymás ajkain,
szerelemmel szőtt álmaink
egymás köré font karokkal
álmodva, dacoltunk faggyal,
szélviharral, s a fény megszűnt,
kűrjét befejezve eltűnt…

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.