Életem zenéje őszbe vegyül már,
Hirtelen tör rám e hófehér sugallat,
De hiába várom, ő is csak vár,
A néma erdő szeret, nem zavargat.

Pihennek a fák s ezer madár,
Én nem bántom őt se a sok varjat,
A hollót meg főleg, hisz ő is madár,
De ő nem hiszi ezt és letör egy gallyat,
Máris elröppen, tovaszáll.

Mint zavart szemedből a kecses sugallat,
Mint szikár virágszál mi magába zár,
A zavart pillantás kérlelve faggat,
De hiába mert válaszra nem talál.

Nem szól számból értelmes mondat,
A betűk csak fogynak szám hiába jár,
S elfogy a rím is ami újat hozhat,
Még van belőle, de már előre fáj.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.