Igazi a fény, 
erős, a szememet bántja, 
Még sosem láttam ezelőtt. 
Arcod alattam puha párna 
s takaróm kezek s lábak kuszasága, 
-ó, mond miért nincs már erőd? 

Bárcsak jönne a tűz 
s duruzsolna a kályha 
benne lobogó lángja 
mely vonz, nem űz. 
De a föld kemény, 
nincs se ablak se kémény 
hol a bűz 
messzire szállna. 

csak nyögött, majd 
vérben fuldokló 
jajszavak. 
-Ne akard! Csak kapard! 
/haldoklón a falat. 
Ők már alszanak / 

Ha a megváltást, 
csak egy fáklya, 
lobbantja lángra, 
hát izzon a máglya. 

Ne ily' heverjek, 
jó szándék köveken. 
szeress és én lelket adok érte 
s tömegsírom felfedem. 

Itt e helyen, 
élve eltemetve, 
ébredtem életre. 
E taszító világban, 
halott virágok között... 

Ó, kegyelem!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.