Bocsánat
2012.10.15. 16:32
Tényleg,
szeretném,
de nem megy.
a makacs büszkeség.
Te is tudod,
hogy milyen nehéz ez,
hisz ismered.
Pedig,
csak halovány árny már.
Csupán csak egy folt,
a díszes szőnyegen,
az ok, amely
árkot mart szívünkbe.
S most,
olcsó szavakkal,
próbálja pótolni,
az elveszett érzelmeket.
De hiába,
már nem lehet.
Hisz kopottas nászunk,
e porszem űzi,
antik rabságba,
hol sorvadó lelkünk
erjeszti dühét.
Majd a csend,
mint fojtogató pára
száll alá,
és ránk telepszik.
S vonásainkat,
a kevélység,
kihívó köntösében,
táncra hívja,
a harag.
Pedig, van egy szó,
melynek életre hívva,
hatalma van.
Az ezer éves csendet is
elűzheti egy csapásra.
S mindent helyre hozna,
ha kérnénk egy életre,
de nem szólítja senki sem.
Így csak,
a dac és hiúság,
kacagja szemközt,
karöltve,
azt a parcellát,
hol az alázat,
eltemettetett.
Te szólnál hozzám.
Tényleg,
szeretnéd,
de nem lehet.
Az egód nem hagy,
gúsba köti ajkaid.
Én is tudom,
hogy milyen nehéz ez,
hisz ismerem.
A bejegyzés trackback címe:
https://rowsanddestinies.blog.hu/api/trackback/id/tr814850150
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.