mint belül megéljükakként is tükrözzükfelvesszük alakjáts magunkká formáljuk önmagunk tükre áll szemtől-szembe'métely, s ír vagyunk a sebekrealma a fától nem esik messzea felnyílt szem lát, ha van mersze nincsen korom se hócsak a kilengő mérleg nyelvemindig az lehet JÓ ki…

Téged küldtek, vagy jöttél?Túl drága volt, vagy kötbér?Itt az újjászületés;a szüntelen szenvedés. Mikor karolva karmol,ahogyan szétmarcangol.Mind gyerekes cselvetés;tehetetlen remegés. Ilyen egy kezdet és vég;mindig hosszan lángol még.Hiába jön nevetés,álmot öl a feledés.

féltve őrzött súlyos titkokatnyögő falakhét pecsét alattsötét őrült őrlő mélyaffektáló szenvedélyálom arcra pírt hozstigmákkal sifrírozgondolat út vesztőajkaimra metszőszavakat aggatfaggatva hallgathús és vér lényemoszcilláló fénybentárt karokkal várúj világot…

szavakat írok hát ismétmint már tettem ki tudja hányszors felvetem kéretlen ingükne beszéljünk mellé csak másrólmint amiről most a szó vantárgyaló felek közt tárgy a lókánonban a riposzt szólammindennek oka van így a jótudom tudom talán ez sok(k) borban igazság s alkohol…

Sötétebbé válnak dolgok, az Isten öl, nem feloldozfakó indigóval klónozhogyan lehetnék hát boldog? sóvárgó lét-szerelemkínját tűröm délcegende bánt szégyenszerepemha lecsukódik egy szem, apró, meleg fénye nélkül, arcom színe is megvénül s ér-szürkületben…