Kiállás kikiáltás
2013.10.19. 18:30
Fáradt vagyok, száraz a szám,
múlt nyoma emészti avítt krónikám.
Korom, bár kortalan hozomány,
korom mégis temet
s nevet
rajtam, mint bukott prófétán.
Cserepes ajkamról lomhán
mállanak le malasztos szavak,
mára könnytelen gödreim mélyén
kiszáradt tavak,
s a porban nemhogy fény,
egy árva lábnyom sem maradt.
Átok fejemre e Hit,
amit
a holnap szárnyán szállva
sorsom belém énekel
mély
sebeket szántva.
Mely,
mint asszony-hordta lepel,
arcom festi halálra.
Súlyos, fekete csenddel
fed, s lep el.
Bár, ha
egyszer ez lesz majd árva
kincseimnek ára,
a juss, mit a magamfajta érdemel;
akkor én büszkén viselem el!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.