Névtelenül
2013.02.15. 00:36
Mint füstbe ment terv, szétfoszlik a hold az égen,
betonon hever testem mesterséges fényben.
A megfakult világban egy elvesztett lábnyom,
csupán egy kukák mögött hajtogatott álom.
De mit bánom én?! Hisz voltam valaha kedves,
majd lettem barát is és megértő szerelmes,
előbb csak a vádló, aztán magam is tettes,
s most én vagyok a vadász, a magányos vesztes.
Voltam angyal, s most talán démonná is leszek,
a zsarnokságra majd bűneimmel felelek.
Lehetek-e újra jó, aki ha kell bátor?
A csitító szent, nem lázító gladiátor.
Mi voltam, az leszek, míg vagyok, már nincs nevem,
s ne is legyen többé, kérlek…, kérlek Istenem…
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.