Tél pora hull
arcomba szitál
pendül a húr
zeng a vén szitár

nem szabadul
szív dala dúl
csendes láthatár
fehér ködszakáll

fenyőn és tobozán
nappalom éjszakám
könnyek mosta partján

… szemem ablaküvegén
ezernyi madárlábnyom
jeges szelek peremén
magamba bújva fázom…

fagy zenél kobozán
de már csendes a szám
félek édesanyám.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.