Csendben írom le a szavakat,
mert nincs bennem a régi akarat,
és bennük sincs már meg az erő.
Elvetélt ötlet; tudatom meddő.

Céltalan düh döngeti még a falakat,
de a lélek kopár, kifosztott kirakat.

Kiutat remél az elme, s a szív.
Ajtót mi mögött a jövőt sejti,
de csak a tátongó sötétség hív;
míg be nem szippant az örök semmi.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.