Fényt fúj arcomba a szél, 
de szemhéjam útját állja. 
Megtöri a nappalt az éj 
s rám terül sötét fátyla. 

Elragad a gondolat, 
elmém kiutat kutat, 

de ha jő az álom 
aprócska szárnyon, 
nem lehet mást tenni,
csak csendben követni.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.