Omlós,
puha a sajt,
fent,
tékozló hold fénye ragyog.
Én szívből írnék,
de csak maszatolok.
Vidám pille láng lobog,
de hervad a gyertyafény,
belül a kicsi, a gyermek zokog,
az utolsó erény.

A ború szorgos pókja
emel légvárat,
elmém behálózza,
de nem fedi a vágyat.
Asztalra borult asztali bor.
Tükrében,
szám halvány mosolyra húzom,
pedig tudom,
mi van kezében…

Csak ülök
lelkem tavának csendes fenekén,
s töprengek egy újabb mesén.
Mi nem is mese már,
sokkal inkább dráma,
de leírva
inkább hasonlít paródiára.

Ahogy színmű lesz,
a sok műszínből mit láttam.
Festett képet rajzoltam
valószíntartományban.
De miért is írnék tragédiát
hisz ismeritek életem,
s ha értitek a komédiát
tudjátok mi fáj nekem…

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.