míg a kéz még írna
tova űzve sorsát
vezetvén a tollat

addig az agy béna
így nem ölthet formát
a szó s a gondolat

talmi vágy és léha
céda a pallosát
elejtő vén mondat

így csak törött séma
bukott remény hangján
nyög fel a pillanat

kezet fon az ima
odázni halálát
könyörögvén jobbat

míg már alig bírja
a kínt szegett szárnyán
a jövő sivár nap

egyre csak zokogva
elveszett leányát
keresvén nyugalmat

vár bár ihlet csókja
nem óvja világát
már s így nem ad vigaszt

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.