Falakba zárva

2012.10.15. 20:35

elmélkedés.jpgAz útszéli fák
lombját irigység
és rozsda lepi
el. Felhő szitál
harmat illatú
hűs-lágy permetet.

Magad vagy, mész és mész
fejszegve konokon,
lépdelsz az ó poros
régmúlt romokon, míg

követ az elszórt
ős lábnyomokon,
aki volt és lesz.
Lélekrokonom,

te nem is sejted még
amit egykor tudott
az ökör is, mely rég
nincsen már. Mert őt is
megette a feledés.

De mára célhoz ért,
paprika és hagyma
társa az utolsó
elköltött vacsorán.
Holott, ő bíz´ ott jól
már nem lakhatott, -halott.

És bár már megkopott, de
látszik még, a mai válasz
mit a tegnap kapkodva
karcokba oda kopogott.

Őrzik a falak.
Mesélik az eljövőknek
akik majd egyszer
talán a kérdést felteszik:

-Te mire vágysz?

Hunyd le szemed
s lásd az árnyakat,
ahogy a vak lát.

Mert ha mindig csak
múltadba réved,
otthonoddá lesz
az örök homály.

Megértve lényeget,
kaphatsz csak szárnyakat.
Hát, oltsd el a lámpát.

A fény is csak pillant…

A bejegyzés trackback címe:

https://rowsanddestinies.blog.hu/api/trackback/id/tr684850758

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása