… ha majdan, a hajdan még tiszta gondolat
magára ölti a lustaság szutykos köntösét,
és a megmaradt értelem kecses táncát
őrült pogót rázva zúzza szét.

s szétperegnek soha volt gyöngysorok,
mint riadva felbolydult molyrajok,
de sajnos, mást már nem adhatok.
kopott s konok, elátkozott talizmán vagyok.

megkeseredtek számban az édes szavak,
úgy köpöm őket papírra mint a maró savat.
s a rongy lélek szívére szorítva abortált álmait
vágyva mit fél; szegi fejét s szárnyait…

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.