/Bírálj csak, ha neked így jobb,
lökj, taszíts hát magadtól el.
Vagy szeress, hogy ha kell a több,
s őrizz, ha ez így megfelel./

Mások álmait álmodom, s elmélázva csodálom,
az enyémeket biztosan ellopták; nem találom.
Tudom; mások igazát zászlóként hiába viszem,
ha közben a magamé, csak poros romokon pihen.

Mások életében élek,
talán, mert nekem nem jutott.
Kit szerettem nem szeretett,
megcsalt, átvert vagy elhagyott.

Van, hogy rengeteg elvész, mégsem érzem azt, hogy kár.
De van, hogy csak egy, az ő hiánya mégis kínoz, s fáj.
Mások lelkét őrzöm, hiszen nekem az úgysincsen már,
de bízom, ha a boldogság nem is jön; legalább megvár.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.