apró cseppekben telt az idő
langyos foltokban a múlt száradt
elkésett vágy állt a peronon

mígnem lángot vetett egy tűzkő
majd ameddig egymásra bágyadt
ég s föld e két távoli rokon

hirtelen támadt a semmi s bő
szél fújta el számtól a szádat
s én nedves homlokkal álmodom

ma is kapkod s zihál a tüdőm
ha gondolat bont álomszárnyat
tán megöl az emlék nem tudom

hull tüzei fénye gyöngyözőn
szívembe markol a káprázat
s távol kattog már de még hallom

léptem serceg sok kis apró kő-
testem már csak rájuk vet árnyat
a szép marad többit eldobom

apró cseppekben hull az eső
s fentről eltűnt a csillag század
tán pirkad még hajnal-arcomon

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.