Őrzi hangjait; ódon csend-ülés. Rézsút csókol arcomraimpregnált szélütést.Lobbantja lángjait; prímtelen prüntyögés. Színek forradalma; akromatikus zendülés. Sugárzik mega-nnyi bájt, e mail a bú. Mélyen magambatömörítetten fáj(l).

Zeng csapzott lelkem trubadúrja. S várlak remény dalától dúlva, mert visszajössz újra és újra, te szellőléptű csalfa múzsa. Olyan vagy, ki ha un, nem marad. Pedig elég egyetlen szavadés felizzik tündöklőn az agy, mint vad viharok után a Nap. Holnap álmot csókolsz tán…

betoppant az őszmint nyargaló őznyár derekán bőszszemtelen masszőzcsendül az arcélmint dermedt vashéjérint jeges kéjhideg kezű szélőrült vágyakkal vágtatnincsen benne alázatvetkőzteti a fákata megszeppent nimfákatcsak maga alá nyomakarja, hogy fájjonsáros avarágyonsok ezer…

Szunnyad bennem jövő; kapkodva belélegzett percek. Szívet ölelő, ziháló tüdő; a holnap s az élet, álmaimból ébred. ... emelkedik, süllyed; feszül és ernyed. DNS-be rejtettszimfónia lüktet. Feszül és ernyed; emelkedik, süllyed... Szunnyad bennem a múlt; szuszogva…

De álljunk is meg egy szóra. Hogy miért ilyen a strófa? A gondolat szöcske; szökken. És ím, e hirtelen költöttvalahogy eszembe ötlött.Rájöttem, hogy rég köszöntem. Mostanság csak hébe-hóbajártam, mint egy bolond óra. Sutba lökve büszkeségemfonalam szőttessé…