De álljunk is meg egy szóra. 
Hogy miért ilyen a strófa? 

A gondolat szöcske; szökken. 
És ím, e hirtelen költött
valahogy eszembe ötlött.

Rájöttem, hogy rég köszöntem. 
Mostanság csak hébe-hóba
jártam, mint egy bolond óra. 

Sutba lökve büszkeségem
fonalam szőttessé lehet, 
mely fodraival int-eget. 

Hogy kit, mint, hogyan és éppen
ér meglepetésként; sokkol. 
Majd a hozzászólásokból... 

Így lett üdvözlet; ekképpen. 
Ittlétem jelezni pár sor, 
csupán udvariasságból.

Látván, miként űz függetlenség, 
ez nem csak tinédzser betegség. 
Tudják ők is, hisz jól ismerik. 
S biztosan tudom, kell is nekik! 

De csupán csak cukormáz, nem más, 
az efféle szuverenitás. 
Autonómiáért nyafog, 
pedig gej, hogy kirohad a fog. 

Lélekromboló, rontó métely... 
Francba ezzel a sok kötöttséggel! 
Nem tűröm tovább
a szavaimra szabott igát
mondom ahogy van
azt ami a szívem nyomja
lesz, hogy csak elétek szórom
tessék szedjétek, itt hagylak magatokra
s lesz, hogy majd kimérten futár hozza
szépen ahogy illik, csodás csokorba fonva
nem kell félni kapjátok majd az ívet
vagy melengetni a szívet
megosztó szavaim
ölellek majd barátin
vagy űzlek el velük messze
majd meglátjuk a többségnek mersze lesz-e
hangoztatni saját szabadságát
vagy vakot színlelve
hozza majd a megszokott gyáva formáját
de én osztom majd őket is
minden szót kellően ízlelve
nem számít pár szőke tincs
de a butaság meg lesz büntetve
s aki előtt kell
ki megmutatja erővel
hogy nem csak gagyog
hanem ragyogó szavakkal
maradandót alkot
előtte majd méltón
én is meghajlok
de többé nem lesz kényszer
mely satuba présel
hogy csak fogaim között szűrjem a szót
szóljak bár szépet
vagy csak bosszantót
kígyó ez
mely saját farkába harap
nincs zavaró nesz
de ördögi körben kereng a nap
testünk és lelkünk
kötelékeken és láncokon
mint marionettek vonaglanak
minden béklyó
rossz és jó
az adott szó
a gyűlölet
s a szeretet
még a vidámság is
mikor felhőtlen nevetek
gyakran rettegek
hogy már nem sokáig lehetek itt veletek
kell a testem, szívem vágya
a lelkem is megkívánja
s szavaimnak sincs már gátja
és most elmegyek szabadságra
nem röhög
majd jövök
Na, pá! :)

… Szerda van. 

- Nem bír jelentőséggel, csak pusztán egy elkerülhetetlen ténymegállapítás. Mondhatnám azt is, hogy nem kedd. Vagy akár csütörtököt is mondhatnék a közhellyé csépelt, frappáns agyfasz kedvéért. De nem teszem. Szerda van. És most, hogy kellőképp körülhatároltuk e puszta tényt, ami nem jelent semmit, próbálom élvezni az apró győzelmet a hétköznapok hazugságai felett. S közben hűvös búzasörrel öblögetem ki a számból az álságos szavakat. Sok volt. Már több mint elég. Eladtam mindent, mert minden eladó és valaki mindig megfizet érte… 

Késik. 
- Mindegy ez is csak illúzió. Mindent a maga idejében. Nincs túl korán, vagy túl késő. Csak jó és rossz idők vannak. Sosem számít a hely, mindenhol minden megeshet, csak jókor vagy rosszkor kell lennünk valahol, hogy megtörténjen. Mindent a maga idejében. Elkerülhetetlen, mint a megszegett ígéretek. Mint az önkéntes szabályrendszerek, határok és korlátok. Mert önmagukban is képesek vagyunk megölni a szabadságot… 

Mind ezt teszi, csak nézd meg őket. 
- Egy sem szabad. Mindet elnyomja valamelyik önkényuralmi rendszer. Ha nem a másoké, akkor kreál magának egyet, mert ma már elkerülhetetlen lett létezni nélkülük. A szabadság sokaknak pusztán csak egy lázálom. Ne nevess. Azt hiszed nekem ez a szabadságom, hogy mindezt látom? Hülye vagy. De nyugi, ez sem indulat, csak egy tény. Mint az elején. Leszögezzük és marad. Mindig vannak feltételek melyeknek, mint ők, én is felelek. Az én szabadságom sem más, mint a tiétek. Az sem létezik. Semmi sem szabad, de csak annak fáj ez most igazán, aki még lélegzik. Naiv gyermek. Fenyegetőn rázza az öklét, de csak legyint az öröklét, és nem múlik a kényszer, hogy márpedig ő… hogy neki kell… De sosem lesz senkinek, nem csak neki… Ó, a picsába! Nyugi… Csak a parázs… Nyugi… 

Szóval apró győzelmek mi? 
- Ez is az. Csak nézőpont kérdése ugye? Sokszor, aki úgy érzi, hogy a legközelebb van hozzá, az áll legmesszebb az igazságtól. Nekem elég, hogy látom, hogy nincs igazság barátom. Jó, lehet, hogy ez már túl bizalmas, de mindegy, eggyel több már nem oszt nem szoroz. Az sem, hogy szeretem a búzasört, markáns, karakteres, más, de attól még béklyó marad. Megköt, mert szeretem. Ha nem szeretném, akkor is meg tudna kötni, másként ugyan, de meg. 

Kényszer… 
- Nézd csak meg, ott, a lépcső mellett az igazi szabadság mintaszobrait. Mintha odafaragták volna őket, mert ilyen pózok talán nincsenek is, ők mégis büszkén feszítenek. Szabadok, övék a világ, megtehetnek bármit. És látod meg is teszik. Nem zavarja őket semmi. Sem a napszak, sem az időjárás. Csak hever ott lehullott kalappal, a másiknak meg a pólója mintáját a gyomorsav oldja fel szép lassan, de semmi sem zavarja. Az meg orrából takonybuborékot fúj. Minden rendben van, vagy semmi sincs rendben. Mert még lélegzik, s eközben a szabadság lázas mámorában ringat minket a beton… 
Hm… Vajon minek a kalap? Mindegy. Elfogyott. A dekkel együtt pöccintem ezt is tova… 

Na, de szerda van! Új nap, új gondolatok, új cigi. 
- Egy frászt, mindennap ugyan az a szar, csak ráaggatjuk a megtévesztés kufárplakettjeit és akciós igásszekerek elébe vonulunk önként, mint a mohóság barmai. Na, jó, a cigi tényleg új, mert az előző elfogyott. És még ez is, már a nevében benne van a kötelék, hogy láncdohányzás. Látod, soha nincsen vége, nem jön el sosem a Béke, nincs igazi jelentése ennek a marhaságnak sem. Olvastam valahol, hogy a Béke egy harmonikus állapot, amelyet erőszak és félelemmentesség jellemez. Ez azért tényleg jobban hangzik, mint az, hogy kussban, beletörődve elfogadja az erősebbek akaratát és meghúzza magát a gyengébb, amíg fölénybe nem tud kerülni, hogy ő érvényesíthesse akaratát… 

Ugye? 
- Hát ez a béke! Éljen az erősek szabadsága! A mások szabadsága az én börtönöm! Az én szabadságom, pedig mások börtöne. Mindennek megvan a helye és a szerepe, csak időnként megesik, hogy a szerepeket felcserélik az alapján, hogy épp ki van erőfölényben, s kinek a szabadsága érvényesül. Az egyik így a bakra ülve, a másik pedig az igában nyögve. Mindegy, ezt már úgy is tudod, nem látszol hülyegyereknek, csak kissé korlátolt vagy te is, mint a többi egyenes hátú majom… 

Ez a világ, a francba is. 
- De inkább beszéljünk most rólad, mert látom még nem hoztad meg a döntéseket, viszont itt és most el jött az idő. El kell döntened, még most, egyszer és mindenkorra, mielőtt... De hisz, tudod… No, halljuk melyik karámot választod? Hiszel istent? Igen? Akkor válassz neki nevet és főhajtással mutass tiszteletet. Mint a verebek mindenfelé a nagy paravánokkal, más dolguk sincs, csak az ő egy igaz istenük jelenlétét bizonygatni naphosszat talpig pomádéban százhatvan életnagyságú centiben ácsorogva. Jelképpé emelve egy fekete könyvet, melybe emberek írták más emberek verseit. Na, látod, az volt az Isten, amelyiknek ez eszébe jutott, amelyik ezt kitalálta. Ez ám a biznisz! Az Istenit! Vagy a kutyafáját, káromold csak, ahogy jól esik, vagy ha úgy tetszik, alapítsd meg saját vallásodat. Szabd meg szépen, díszes reverendád szegélyeihez mérten a korlátokat, melyek között majd prédikálhatsz magadnak. Hol a prófétád és a híved is te magad lehetsz. Mindegy csak válassz végre egy helyet. Egy helyet ahol úgy érzed, hogy a lelked majd végre szabad lehet. Véglegesítsd az értékrendedet, határozd meg vele mely halmazok részeként leszel kívánatos önmagad számára. De ne számíts hálára, a legtöbb egy hálátlan szerep. El kell fogadnod a világ bizonyos rendszereit, a fizika törvényeit melyekből kilógni nem lehet. Bizonyos halmazok között soha nincs átmenet. Van, hogy csak oda váltunk jegyet… 

Te is hallod? Mit-mit? Ne nézz már ilyen bambán, jól tudjuk, hogy itt és most… 
- Megérkezett.

Előlem nem rejtheti már titkát,
látom szemedben a szikrát.
Mely' mint hirtelen hevület
vet bennem is tüzet,
s nem lesz már szünet
míg a szív-szív és az ér lüktet.

Ahogy keveredünk, testünk szinte már karamellizál,
Egymást átölelve, akar a kar és a mell zihál.
Tomboló mámor lobban a parázsból.
A szerelem láztól izzadsz és fázol.
De mikor az ösztön már messzire száll,
két szunnyadó lélek egymásra talál.

nem létezik múlt
és nem számít a jövő
csak jelened kell