A visualhoz használt stock videók forrása a pexels.com

Bocsánat

Én szólnék hozzád.

Tényleg,

szeretném,

de nem megy.

Megköti nyelvem,

a makacs büszkeség.

Te is tudod,

hogy milyen nehéz ez,

hisz ismered.

Pedig,

csak halovány árny már.

Csupán csak egy folt,

a díszes szőnyegen,

az ok, amely

árkot mart szívünkbe.

S most,

olcsó szavakkal,

próbálja pótolni,

az elveszett érzelmeket.

De hiába,

már nem lehet.

Hisz kopottas nászunk,

e porszem űzi,

antik rabságba,

hol sorvadó lelkünk

erjeszti dühét.

Majd a csend,

mint fojtogató pára

száll alá,

és ránk telepszik.

S vonásainkat,

a kevélység,

kihívó köntösében,

táncra hívja,

a harag.

Pedig, van egy szó,

melynek életre hívva,

hatalma van.

Az ezer éves csendet is

elűzheti egy csapásra.

S mindent helyre hozna,

ha kérnénk egy életre,

de nem szólítja senki sem.

Így csak,

a dac és hiúság,

kacagja szemközt,

karöltve,

azt a parcellát,

hol az alázat,

eltemettetett.

Te szólnál hozzám.

Tényleg,

szeretnéd,

de nem lehet.

Az egód nem hagy,

gúsba köti ajkaid.

Én is tudom,

hogy milyen nehéz ez,

hisz ismerem.