-mert már-

verse:

nem adja vissza senki

azon órákat

perceket

amelyeket

hasztalan áldoztam fel

az idő oltárán

hisz nem lehet

számba venni se tán

lepergő szemek helyett

csak sár és ingovány

ami minél inkább küzdök

annál hamarabb temet el

de talán

ha elemésztette már testemet

lelkem majd új otthonra lel

s nem emészti többé rettenet

hogy elillantak álmaim

s kopogó szememből

kikopott a fény

kopott bőröndök mélyén

pihen

majd

ráncok

sáncok s árkok sora

között

pereg tova

hogy lelkem mélye méla

bús

mint csontomon a nyúzott hús

míg dús

eső szaporán szitálva

vénasszonyok énekét

távolba citálja

hogy bennem cibálva

rejti a tudat igazi énjét

hiába

villantva pengéje fényét

így él

s ítél

csendhalálra