Őrzi hangjait; ódon csend-ülés. Rézsút csókol arcomraimpregnált szélütést.Lobbantja lángjait; prímtelen prüntyögés. Színek forradalma; akromatikus zendülés. Sugárzik mega-nnyi bájt, e mail a bú. Mélyen magambatömörítetten fáj(l).

Zeng csapzott lelkem trubadúrja. S várlak remény dalától dúlva, mert visszajössz újra és újra, te szellőléptű csalfa múzsa. Olyan vagy, ki ha un, nem marad. Pedig elég egyetlen szavadés felizzik tündöklőn az agy, mint vad viharok után a Nap. Holnap álmot csókolsz tán…

Szunnyad bennem jövő; kapkodva belélegzett percek. Szívet ölelő, ziháló tüdő; a holnap s az élet, álmaimból ébred. ... emelkedik, süllyed; feszül és ernyed. DNS-be rejtettszimfónia lüktet. Feszül és ernyed; emelkedik, süllyed... Szunnyad bennem a múlt; szuszogva…

De álljunk is meg egy szóra. Hogy miért ilyen a strófa? A gondolat szöcske; szökken. És ím, e hirtelen költöttvalahogy eszembe ötlött.Rájöttem, hogy rég köszöntem. Mostanság csak hébe-hóbajártam, mint egy bolond óra. Sutba lökve büszkeségemfonalam szőttessé…

Látván, miként űz függetlenség, ez nem csak tinédzser betegség. Tudják ők is, hisz jól ismerik. S biztosan tudom, kell is nekik! De csupán csak cukormáz, nem más, az efféle szuverenitás. Autonómiáért nyafog, pedig gej, hogy kirohad a fog. Lélekromboló, rontó métely... Francba ezzel a sok…