Leszek a számláló, csak az kell, hogy megnevezz,
mert törött sorsunk eggyé, majd ekképpen válik.
S immár egészként kísérve egymást halálig,
amíg én tiéd leszek, te majd engem szeretsz.

És magunkat ettől szerencsésnek érezve,
mi együtt, egy páratlan páros; mint egy prímszám.
Kívülről oszthatatlanul s örökké prímán;
megszentségteleníthetetlenül létezve.

s ha ezt elhagyni már egyikünk sem akarja
mindenben elérve a közös nevezőre,
mert az érdekeinket kell szem előtt tartva

eljönnie a napnak, mikor szívünk vágya,
testünk s lelkük legkisebb közös többszöröse,
szemét, anyjára nyitva ragyog a világra.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.