Miközben lényegtelen másodlagos dolgok
szomorkodva nézik, miért nem vagyok boldog;

ma leszámolok végre múltammal
és a jövőm számba veszem
életem a fogaim közt tartva
míg lehet megmentem, átviszem
a szerelemhez a túlsó partra

elengedem a szomorúságot
mert már készen áll a nagy útra
felépítek egy szép újvilágot
az üveghegyeken is túlra
és búcsút majdan onnan kiáltok

társa a magány, ki elkíséri
mert eleget volt ő is nálam
meglehet, hogy ezt rossz szemmel nézi
neki is otthona volt házam
de muszáj, majd mindkettő megérti

volt olyan is, akit úgy hagytam el,
hogy magam maradtam magamra
volt olyan is, hogy holnap keltett fel
riadtan merengve tegnapra
s úgy érzem, ezen változtatnom kell

mert rám tört a komor és félelmetes érzés,
hogy csak is a jelen és a múlt a létezés…

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.