Vidáman várok a szóra,
s eljön ma végre az óra,
Nem vágyom, csak ezt az egyet,
csak is a jobbat a szebbet.

Keményen csillan a fény
életet kaptam, az enyém.
Testem egy edzett edény,
kitölti lelkem a remény.

Nincs ami innen elkerget,
őrzöm a megmaradt rendet.
Véget ér lassan a strófa,
így válik álmom valóra.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.