Szeretném, szeretnék...

2012.10.15. 12:10

mi magunk.jpg

Az utcán menni mosolyogva,
nem csak így, búsan vicsorogva
s szabadon élni nem csalódva.

Szemébe nézni, ki szembe jön.
Megdicsérni, hogy: -mily´ fess ma ön!
s örülni, ha ´tán visszaköszön.

Eregetni nagy papír sárkányt,
táncra híni ma minden szép lányt
s jól megpörgetni, ki még nem hányt.

Kezet fogni az emberekkel,
támogatni -Elestél? Kelj fel!
s barátnak nevezni ezennel.

Ételt adni a koldusoknak,
odafigyelni ők mit szólnak
s biztatni őket:- Jobb lesz holnap!

Megsimogatni minden zebrát,
megpaskolni a világ hátát
s kikacagni az összes átkát.

Ölbe kapni a kedvesemet,
átsuhanni a küszöb felett
s szeretgetni ameddig lehet.

Karomba zárni jó szorosan,
majd boldoggá tenni szorgosan
s vele maradni a holnapban.

Teremteni egy biztos helyet,
ott felnevelni gyermekemet
s óvni addig amíg csak lehet.

Figyelni már az egészségre,
fiam oktatni csibészségre
s lányom lenne a világ szépe.

Megőrizni a boldogságot,
bejárni az egész világot
s valóra váltani az álmot.

… de csitulj vágy, mert bár meglehet
szeretném, szeretnék, nem lehet,
neked ma még, nem engedhetek…

Farag

2012.10.15. 11:14

elmélkedés.jpg

mint a véső peremhez illeszkedik
hideg fém a pöröly lesújt s felizzik
a képlékeny alakjukat keresik
a keresők míg a formát meglelik…

és…, én csak vártam rá és ő jött
finoman megérintett rám nőtt
s magába ölelt a hangulat
számláló híján önmagukat
számlálják az intervallumok
de ma már ezen is túlvagyok
és csak legyintek idétlenül
míg az Én az immár időtlen
gazdagon mégis nincstelenül
falait simító végtelen…

útvesztőben hagyott kopott lenyomat
őrzi a mindent az átélt korokat
s nem szól már nem keresem a fonalat
a veszett fejsze nyeletlen hasogat…

nem…, nekem már ebből sem jutott
akkor és azóta sem tudok
sem kérni sem élni s remélni
pedig be jó lenne érezni
legalább egy kicsit még addig
amíg rám nem dönti falait
az ódon büszkeség és a csend
ódátlan fohászom reng s remeg
szótlan káosz és betűtlen trend
a szeretet sem menthet már meg…

s az új földesúr mellett ott legbelül
a szellem földönfutóvá lényegül
s az Árnyék örök sötétbe kényszerül
de ott talán nem marad majd egyedül…

Madárijesztő

2012.10.14. 17:40

pár szóval.jpgTestem
riasztó,
tájba illő
ijesztő
veszedelem.

Szemem
tengeren
pihentetem.
Mag búvik,
szárba szökken.

Élet-terem.
Vigyázza
megóvó
tekintetem.

Arcom
holdfény-képe,
éj-tolvajok
szívébe,
rettegést
hozott.
Már-már
halottas.

Ruhám s
kardom fénye,
ott posztoló
éj, őre,
feledést
kapott.
Itt-ott
kopottas.

Majd.

Tűz költözik ismét
égre,
múlik nyúló sötét
mélye.

Majd.

Hol mérleghintán játszik
a nappal s az éj,
bambán, bogár cikázik
a hanggal s a kéj.

Feketedő
messzeségbe,
hallik szabad
szél zenéje.

Égő napsugár,
maró szél,
szívem vár-bár-már,
nem remél.

Levél hull s szárad el,
míg én túl avaron
életem szavalom,
de hallom már,
hogy jő,
a zörgő
csontú tél
és
pont úgy él,
az önző,
s őrlő
szép első nyár,
melyben én szabadon,
életem szavalom,
levél szél-szárnyra kel.

Dobol egy ér…

Börtön zárja
testem rejti
szenved lelkem,

szemem látja
elmém sejti
poklom s mennyem.

Viszi a szél…

Izometrikus axi-kóma

2012.10.14. 17:36

abszurd.jpgolyan más az élet innen a síkból nézve
csak tükör által egésszé kiegészítve
s fáj, hogy minden jó amire csak vágyom
átkozott párhuzamos e világon

édes álmaimat nyüzsgő s fénylő prizmákként
Sagittariusra szórja szét a lét miként
kép-tér-kép őrzi testem vetületét
a végtelen időm számegyenesét

az érzés csak hullám elme s szív halmazában
hol halmozottan várják metszetük a mában
torzult lelkem parallelepipedon
a palackba zárt térgörbe tudaton

fény-sugár hasít át az ördögi körökön
kocka lovamban lelem egyetlen örömöm
hátán vágtatva jó bár csak vízió
a virradó harmadik dimenzió

Jószándék

2012.10.14. 17:33

pár szóval.jpgOtt vagyok.
A télben,
a nyárban.
Az úton,
a sárban.
Egy szomorú dalban,
koldusok szavában
s minden torz lényben.
A síri csendben
mikor szív sem dobban.

Ott vagyok.
Mert,
én mindig
létezem.
Ez a végzetem.
Ha elfelejtettél
vagy
nem is tudtál rólam,
akkor is ismersz.
Számodra a semmi voltam.

süti beállítások módosítása