Izzik bennem a
parázs melyből a
holnap lángja
kél majd s lobog.

A zsebemben hordott
elhamvadt tegnapok.

Emléke jövőnek
szívembe van zárva.
Ne tarts önzőnek!
Angyalok szárnya
óvja. Ártó gondolat
nem éri a nap alatt.

Így fényesen, tisztán
de egyedül,
tomboló hurrikán
lesz s menekül,
mindenki miután
elszabadul,
a világ csendesül
átalakul,

Jöjj hát velem, kincsem!
Járjunk ma tűztáncot!
Lángoló szerelmem,
én őrzöm a lángod.

Remélj, ne félj
ha a csend elér,
nem lesz örök
jönnek örömök
s a megkopott
macskaköveken

sietve dobogott
ritmus átjár
s tested táncol,
de ha nem vigyázol
és csak hanyagul
veszed fél vállról,
bölcs nem leszel
csak kontár
s újra lesz
ami volt már.

parázsba
száll a láng…

Az útszéli fák
lombját irigység
és rozsda lepi
el. Felhő szitál
harmat illatú
hűs-lágy permetet.

Magad vagy, mész és mész
fejszegve konokon,
lépdelsz az ó poros
régmúlt romokon, míg

követ az elszórt
ős lábnyomokon,
aki volt és lesz.
Lélekrokonom,

te nem is sejted még
amit egykor tudott
az ökör is, mely rég
nincsen már. Mert őt is
megette a feledés.

De mára célhoz ért,
paprika és hagyma
társa az utolsó
elköltött vacsorán.
Holott, ő bíz´ ott jól
már nem lakhatott, -halott.

És bár már megkopott, de
látszik még, a mai válasz
mit a tegnap kapkodva
karcokba oda kopogott.

Őrzik a falak.
Mesélik az eljövőknek
akik majd egyszer
talán a kérdést felteszik:

-Te mire vágysz?

Hunyd le szemed
s lásd az árnyakat,
ahogy a vak lát.

Mert ha mindig csak
múltadba réved,
otthonoddá lesz
az örök homály.

Megértve lényeget,
kaphatsz csak szárnyakat.
Hát, oltsd el a lámpát.

A fény is csak pillant…

Az őseim útját járom,
tavaszi nap süt.
Egy álom.
Körülöttem százezer lábnyom
s odafent a havas fákon,
ott hol friss szélben rezdül a gally,
ahol pereg a jég madáron.
Ott fent, csendül egy dal
s visszhangzik magányom.

Festett arcát megtörli az ég,
könnyei porba hullnak.
A vidámság, csak tépett emlék
az itt élő raboknak.

Hol a vágyak, mint hajdanán már nem élnek,
élesen, tisztán, egy tű hegyén elférnek.
De eljön majd még az a perc, az-az óra,
mikor harangok kondulnak minden szóra.

Már el is indult talán
az a világ s ide is érhet,
a csend a vihar után
megtalál majd, ha el nem téved…