Az első
egyedül van,
magányos.

A második
párban jár,
szerencsés.

A harmadik
két felé húz,
megosztott.

A negyedik
párokat alkot,
nyugodt.

Az ötödik
két pár között,
a pad alatt.

A hatodik
társat talál,
ezalatt.

A hetedik
akitől félnek,
gonosz.

A nyolcadik
utas a halál,
rossz.

A kilencedik
mindent tud ,
szeretik.

A tizedik
az utolsó,
megvetik.

Árnyékba nem űz már,
de magasba tart kezével
egészen a kékig,
Hol Péter esernyőt készít.
János vízzel és keresztel
s Tamás mézserrel
vár, de engem a kőben is meglel
kit nem riaszt a halál.

S mikor percek egyésszé duzzadnak
és kezedről felröppen a viszlát madara
Vár a mély, a tűz s a purgatórium
bár ha van elég rum
- hát ki veszi magára?
csak várjon! - én itt leszek.
Mert hiába hasad a fa,
szálkákban serken új útra,
életem, de lelket már nem veszek...

Eme nemnek neme,
rettenetes felelet.
Eleget tennem
nem lehet.
Lehetetlen
kedvet bele tennem
s tehetetlen leszek,
vele szemben.
Felteszem kezemet
s csendben szegek fejet.

óvatos a fény, lassan hódítja a teret
tündököl s uralkodik rajta, amíg lehet
ó, ábrándos élet, hét év, láb és köznapok
varázsos öröklét, unt óriásod vagyok

százlábú reszketésként menetelsz hátamon
jeges viszketésedtől arcom lekaparom
csak pihennek a szavak, és bennem álmodnak
az aszott bőrkötés őrzi őket páromnak

az az ócska szó, milyen bohém és mihaszna
miért is szajkózza, hogy az élet szép, hogy ha
porba hullott apránként az ép létmaradék
már törött törmelék s hiába csábít az ég

hiába, mert csak vakon és hangtalan vacog
madárlelkem szárnyaszegetten, szinte halott
de tán útjaink még összefutnak, s új nap kél
hol a szélfútta dombokon megcsillan a fény

de merész a sötét, már hódítja az eget
s tán mindörökre homályban tartja, meglehet
ó, átkozott élet, száz év, csoda és lépés
rabod vagyok fájó nemlétem, nincsen kérdés...

Van, 
aki csak 
a szavakat ismeri, 
de én tudom 
mit jelentenek. 

Van, 
aki csak 
az eredményt érti, 
de én ismerem 
a képleteket. 

Van, 
aki csak 
a képet csodálja, 
de én a művészt 
s a művészetet. 

Van, 
aki csak 
a működő dolgokat látja, 
de én az erőket 
amik működtetnek. 

Van, 
aki csak 
a testet félti, 
de én őrzöm 
a lelkeket. 

Van, 
aki csak 
hiszi, hogy éli, 
de én megélem 
az életemet. 

Van, 
aki csak 
úgy érzi, hogy érti, 
de én megértem 
a halált s az álmokat. 

Van, 
aki csak 
a vagyonát, pénzét félti, 
de én az embereket, 
a barátokat.