Ahogyan kezeim között a dohány,
kiszárad a test. Sors sodor. Életem
puhul és morzsolva elfogy. Félelem
itatta papír-lepelt sző a magány.

Ó jaj! Sikolt fel, erőtlen ajkamon,
amint a füst keserűn mar és kapar,
mikor eltávozik a lélekvihar
s felcsendül fájó dalom, a fájdalom.

Ó, bárcsak látnám már! Mélykék ég-áldás
fényárban fürdet, majd szél szárít s szállít
vágy szárnyán, míg új fényt vet vén (k)éj-lámpás.

Illanó éveim, mint homokszemek,
világom álom-csapda, az idő áll,
de az óra mégis csak tovább pereg…

Megjegyzés: Az alapihletet AAKrysten: alig…(avagy: első pöccintés) Című írása adta.

Életem könyv; lassan szertehull,
s az írás velem együtt fakul.
Oldala, széle rojtos, kopott,
volt aki kapott, s mégis lopott.

Bár hiányzik az a pár fejezet,
de a mű, már majdnem befejezett.
A borító is ósdi, gyűrött már,
mint hova az idő szántani jár.

Kezdetben érdekes, boldog pillanatok,
de a vége felé egyre komolyodok.
Akadtak fájdalmas, ironikus részek,
és van, amitől a mai napig félek.

Voltak olykor izgalmas, örömteli percek,
néha hiányoznak is ezek az emlékek.
Volt benne szerelem, és persze romantika,
de nem maradt ki sem viszály, sem politika.

Érdekes történet, fordulatokból is jutott,
hol az idő sürgetett, hol meg előlem futott.
Eszembe jutott már máskor is, hogy abbahagyjam,
és az egészet úgy ahogy van; a tűzbe dobjam.

/S mégis úgy esett meg,
hogy ezt még leírom,
leteszem a tollat
és végig olvasom./

Mától elérhető a zenei részleg,

zenei ténykedéseim nyomon követéséhez.

KATT!

askfor
Bajban van egy gagyogó,
a vén nyerészes jellem,
nagy nincsem e országon,
ha őröl embert szellem.

Soleil
Ha már kapott életet,
A véges idő bőrét,
Kilopni vágyna házat,
Meg embert hagyni pőrén.

askfor
Divat lett vele a jog
S elér az undor sodra…
Angyalnak sem voltál jobb
Tagadó állat szobra.

askfor
Nyavalyás bazári szót,
Mily ácsingózva mérsz fel,
Ha bűntett a szerénység
Engem lenéz a kétely.

soulkeeper
A két karón keselyű
s édes vízen a csónak,
azzá lesz majd az újság,
amit hazugságnak mondnak.

soulkeeper
Innen, menni! Amíg csak,
meghalóban van Isten.
Jajj! -Nyögöd majd szomorún˝-
mert erényünk az nincsen.

\Az eredeti\

Ady Endre: A nincsen himnusza

A Hajnal nem ragyogó,
Az Éj fehéren lebben,
Az Isten nem jóságos,
Az Ördög nem kegyetlen.

A Nyár fagyos jégverem,
A Tél hevitő hőség,
Piros virág a Bánat
S fekete a Dicsőség.

Bivaly-fekete a hó,
Fehér a szurok korma,
A Van csak egy rossz álom
S a valóság a Volna.

A Halál nagy dáridó
S kis stáció az Élet,
A Bűn szebb az Erénynél
S legszebb Erény a Vétek.

A méz maró keserű
S édes ize a sónak,
A Ma egy nagy hazugság
S az igazság a Holnap.

Nincsen semmi, ami van,
Egy Való van: a Nincsen,
Az Ördög a rokonunk
S ellenségünk az Isten.

Fáradt vagyok, száraz a szám,
múlt nyoma emészti avítt krónikám.
Korom, bár kortalan hozomány,
korom mégis temet
s nevet
rajtam, mint bukott prófétán.

Cserepes ajkamról lomhán
mállanak le malasztos szavak,
mára könnytelen gödreim mélyén
kiszáradt tavak,
s a porban nemhogy fény,
egy árva lábnyom sem maradt.

Átok fejemre e Hit,
amit
a holnap szárnyán szállva
sorsom belém énekel
mély
sebeket szántva.
Mely,
mint asszony-hordta lepel,
arcom festi halálra.
Súlyos, fekete csenddel
fed, s lep el.

Bár, ha
egyszer ez lesz majd árva
kincseimnek ára,
a juss, mit a magamfajta érdemel;
akkor én büszkén viselem el!