mint belül megéljük
akként is tükrözzük
felvesszük alakját
s magunkká formáljuk

önmagunk tükre áll szemtől-szembe'
métely, s ír vagyunk a sebekre
alma a fától nem esik messze
a felnyílt szem lát, ha van mersze

nincsen korom se hó
csak a kilengő mérleg nyelve
mindig az lehet JÓ
ki épp felül van kerekedve

amit a szem kívülről lát
belülről is olyanná válik
pásztáz, s kivetíti álmát
a lét; erős formára vágyik

s magunkká formáljuk
felvesszük alakját
akként is tükrözzük
mint belül megéljük

Téged küldtek, vagy jöttél?
Túl drága volt, vagy kötbér?
Itt az újjászületés;
a szüntelen szenvedés.

Mikor karolva karmol,
ahogyan szétmarcangol.
Mind gyerekes cselvetés;
tehetetlen remegés.

Ilyen egy kezdet és vég;
mindig hosszan lángol még.
Hiába jön nevetés,
álmot öl a feledés.

féltve őrzött 
súlyos titkokat
nyögő falak
hét pecsét alatt

sötét őrült őrlő mély
affektáló szenvedély
álom arcra pírt hoz
stigmákkal sifríroz

gondolat út vesztő
ajkaimra metsző
szavakat aggat
faggatva hallgat

hús és vér lényem
oszcilláló fényben
tárt karokkal vár
új világot kínál

a szikár csont
s a vén bolond
zakatol előre
az eljövendőbe

szavakat írok hát ismét
mint már tettem ki tudja hányszor
s felvetem kéretlen ingük
ne beszéljünk mellé csak másról

mint amiről most a szó van
tárgyaló felek közt tárgy a ló
kánonban a riposzt szólam
mindennek oka van így a jó

tudom tudom talán ez sok(k) 
borban igazság s alkohol van
ha bemattolnak az nem sakk
jószág és mámor az akolban

szavakat írtam hát ismét
ki tudja teszem-e még párszor
s felvettem kéretlen ingük
nem beszéltem mellé csak másról