Téged küldtek, vagy jöttél?
Túl drága volt, vagy kötbér?
Itt az újjászületés;
a szüntelen szenvedés.

Mikor karolva karmol,
ahogyan szétmarcangol.
Mind gyerekes cselvetés;
tehetetlen remegés.

Ilyen egy kezdet és vég;
mindig hosszan lángol még.
Hiába jön nevetés,
álmot öl a feledés.

féltve őrzött 
súlyos titkokat
nyögő falak
hét pecsét alatt

sötét őrült őrlő mély
affektáló szenvedély
álom arcra pírt hoz
stigmákkal sifríroz

gondolat út vesztő
ajkaimra metsző
szavakat aggat
faggatva hallgat

hús és vér lényem
oszcilláló fényben
tárt karokkal vár
új világot kínál

a szikár csont
s a vén bolond
zakatol előre
az eljövendőbe

szavakat írok hát ismét
mint már tettem ki tudja hányszor
s felvetem kéretlen ingük
ne beszéljünk mellé csak másról

mint amiről most a szó van
tárgyaló felek közt tárgy a ló
kánonban a riposzt szólam
mindennek oka van így a jó

tudom tudom talán ez sok(k) 
borban igazság s alkohol van
ha bemattolnak az nem sakk
jószág és mámor az akolban

szavakat írtam hát ismét
ki tudja teszem-e még párszor
s felvettem kéretlen ingük
nem beszéltem mellé csak másról

Sötétebbé válnak dolgok, 
az Isten öl, nem feloldoz
fakó indigóval klónoz
hogyan lehetnék hát boldog? 

sóvárgó lét-szerelem
kínját tűröm délcegen
de bánt szégyenszerepem
ha lecsukódik egy szem, 

apró, meleg fénye nélkül, 
arcom színe is megvénül 
s ér-szürkületben egyedül
de mire lelkem kiürül

színtelenebb lesz minden. 
torzult lencsén át nézem
halovány messzeségem
ősmagányát megélem 

Megjegyzés: Forrás: 
http://www.pieris.hu/irodalom/olvas/mu/155339#9713419925170482

Zsolti - Táncrend / 2. versszak

"Sötétebbé válnak dolgok, 
ha lecsukódik egy szem, 
apró, meleg fénye nélkül, 
színtelenebb lesz minden. "