üres falaim
hideg sóhaj rázza
míg kihunyt vágyaim
lángjait fázva
ismét élni álmodom

óvatos léptekkel
alantas fájdalom oson
míg maró szégyennel
az utolsó pofon
testem kíntalanná edzi

szabad s szalad az élet
de az esély szemernyi
s nincsenek jelzőfények
boldogságom keresni
immár hitem sem maradt

csak a hajnallá lett szív
mi egy kósza (k)éj alatt
mint bukott diadalív
hirtelen meghasadt
mert én nem felejthetek

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.