Már születésünk pillanatában alannyá válunk,
s várjuk, hogy összetettebbé alakítson az élet.
Majd a környezetben mondattá cseperedve állunk,
de amíg sorsunk rímbe nem szed, nem leszünk egészek.

Egymás köré fonódva, s megbújva soraink között,
túl az időn, s életen; énekeljük meg az álmot.
Hiszen fontos az érzelem a szavak rendje mögött,
ami tisztít és ösztönöz; elűzve minden átkot.

Amit életünk során sorokba rendez a sorsunk,
bevésve szívbe, s lélekbe minden egyes pillanat,
hogy emlékezzünk kik vagyunk; honnan…, s hová indulunk.

Olykor új értelmet adnak, de néha kiforgatnak,
határainkon a jelek, terelnek s szerkesztenek;
de igazi jelentésünk- a Szeretet, megmarad.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.