Széljárta lelkem; rojtos szvetter.
Aj, tudj´ Isten, hol ér a szilveszter!?
Ráncos testtel nyög fel alattam eme föld,
Uram! Kószádnak Utad csillaggal jelöld.

Napmarta kalapom a szélnek emelem,
céltalan út visz által eme életen.
Cipőmbe gyűlt már hosszú mérföldek sora,
s a kövek súlya lábam egyre csak húzza.

Zsebemben gyűrött papír darab,
rajta kopott grafit vonalak.
Felrótt örök kérdések ama nagykönyv lapjain,
álom ragyog e romos test felett mint baldachin.

Egy elképzelt lét, le nem vetett kopott lánc,
mint beteges, ragaszkodó, romlott románc.
Mert itt, hol nincsen sem dal, sem zene, sem tánc
rímtelen életem egy csúf kis asszonánc.

Széttárt szívem; vén Rottweiler.
Aj, tudj´ Isten, hol ér a szilveszter!?
Morcos kedvel önt nyakon ama magas ég,
Uram! Ha lenne cél -látod lelkem; futnék…

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.