jöjj, ne félj! már
nyugodt vagyok.
nem ellenkezem.
elfogadom sorsom
testem átengedem.

hasítsd fel bőröm,
szegd szárnyam!
emeld ki szívem,
s szerelmem
érezd minden
dobbanásban!

és nézd is meg jól
a vázat, értsd meg
miként épül fel,
s tudd már csak emlék lesz,
fel többé nem emel.

tapintsd a húsom,
ízleld meg bátran,
de finoman, ne
mohón; csak lágyan.

meríts a nedűből is,
mit ereim pumpálnak.
oltsd véle szomjad,
s enyhítsd étvágyad.

fejtsd meg mi adott
erőt, mi mozgatott,
s ha megvan, mondd el
mielőtt meghalok.

emeld fel fejem.
arcom vedd kezedbe,
s csókold le ajkam
mielőtt a halál
csókolhatná le.

szemembe égjen
arcod és mosolyod képe,
hogy ezt vigyem el
magammal az öröklétbe.

hogy szenvedés vár rám, már
biztos, hisz bűneim voltak.
de enyhítő megváltás,
hogy te lehetnél a holnap.

és lehet, hogy nem érhetsz
el énhozzám soha.
de van remény, az élet
hiába mostoha.

felettem lebegett
örökké, isten ostora.
ember vagyok s voltam.
csak hát, az néha ostoba.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.