Ó, hol s merre? Oly messze, a perc mely billogod,
a távolság, mint zavart kiscsikó felnyihog.
Árván vár, már csak ácsorog a tegnapi én.
Az ármány, mint nyár-árny csorog le falon a fény.

Deres szélbe hajtják lombjuk, az útszéli fák.
Hántott kérgük a ború, mint mókus szeli át.
A hajnal, mint foszló égszövet, a szív hasad,
mint esőt szivárvány tör, utat a holnap ad.

S ím, létünk mohaágyon, míg az örök törvény,
az elmúlás dalát játszó fösvény; őszörvény.
Mint diákfülbe a tanár, diktál s tollba mond,

amíg a lélek szárnyat, sátrat az álom bont.
S ring fűszálon, mint a víz, szemből a könny zokog.
Hisz én itt, te ott, s e sorokban a sors; halott…

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.