éledő napfény
a lángoló szűz
kallódó remény
ébreszt s élni űz
 
ó hullámok
tapsoló kezek
összecsaptok
fejem felett
 
felül
életünk a gálya
de mi rabok vagyunk
s hánykódunk szüntelen
viharos végtelen
tengeren hol urunk
a vizeknek árja
alul
 
lángoló vér
könnyeket szakít
tomboló szél
mar és taszít
 
de áldott a csend
e szirén ének
mi nyugalmat zeng
a fájó fülnek

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.