mint rándult húsomon
a hántott rúzsnyomok
kiégtél már te is
bennem ugyanúgy mint
zsenge fából metszett
testem csak füst-oszlop
gyötörte váram hol
átjár a vágy-áram
s talán felvillanyoz
míg a fény motoz de
ami valaha Volt
az ma már a Nincsen
szárnyam sincs csak csupasz
vállam és hernyóvá
váltam pedig nemrég
még szálltam de most már
csak egyre zuhanok
mint bukott angyalok
szemem már nem ragyog
az árnyék én vagyok…

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.